A tenyésztői munka feladatai

Már Darwin munkássága óta ismert, hogy a fejlődés az élő szervezetek változékonyságán, az örökletességen és a kiválasztáson alapszik.

Joggal állapíthatjuk meg, hogy a legdöntőbb ezek közül az ember által tudatosan végrehajtott tenyészkiválasztás. A több évszázados múltra visszatekintő mesterséges tenyészkiválasztás a kutyatenyésztésben is igen nagy eredményeket ért el.

A tenyészcél meghatározása fontos és bonyolult feladata a tenyésztőknek.

A XVIII. századtól kezdve rohamosan kezdett fejlődni a tenyésztés, amely a tenyésztőkel szemben is új követelményeket állított, hatékonyabb tenyésztési módszereket követelt, és a táplálék minőségének emelkedését is szükségessé tette.

A tenyésztési módszereknek két alapvető csoportját lehet megkülönböztetni:

• a keresztezést és
• a fajtatiszta tenyésztést.

A két alapvető tenyésztési módszer nem tekinthető egymás ellenfelének, sőt egymást segítve eredményezték, a ma már stabil, kialakult kutyafajtákat.

A kutyatenyésztésben természetesen az utóbbi lett az irányadó, ezt szeretném taglalni pár mondat erejéig.

Fajtatiszta tenyésztés

 Fajtatiszta tenyésztést akkor folytatunk, amikor az egymással párosítandó egyedeket ugyanabból az elismert fajtából választjuk ki.

 A fajtatiszta tenyésztés céljai:

• állomány egységesítése,
• a fajtában megtalálható kívánatos tulajdonságok rögzítése (konszolidálása),
• a fontosabb értékmérő tulajdonságok fejlesztése.

A fajtatiszta tenyésztés során a tulajdonságok konszolidálása hosszú időt vesz ugyan igénybe, de a legbiztosabb módszer a megfelelő tenyészértékű kutyák tenyésztésére.

 A fajtatiszta tenyésztésen belül:

• a vérújítással (vérfrissítéssel),
• a beltenyésztéssel (rokontenyésztéssel) és
• a vérvonaltenyésztéssel (vonaltenyésztéssel)

foglalkozunk.

Vérújítás (vérfrissítés)

Ha a fajtában a genetikai előrehaladás lassú vagy lassulás következik be, célszerű ugyanannak a fajtának idegen tenyészetből származó vagy külföldről behozott hímjeit felhasználni. Ez az eljárás az ún. vérfrissítés. A fajtatiszta tenyésztés akkor folytatható sikerrel, ha a szigorú szelekcióhoz elegendő létszám áll rendelkezésre.

Beltenyésztés (rokontenyésztés)

Beltenyésztésről akkor beszélünk, amikor olyan kutyákat párosítunk egymással, amelyek rokonságban vannak egymással. Ilyenkor a párosításra kerülő egyedek génjei származásilag részben azonosak (identikusak).

 Ismerünk:

• igen szoros,
• szoros és
• mérsékelt

rokontenyésztést.

 Igen szoros rokontenyésztést folytatunk akkor, ha a szülőt ivadékával vagy az édes-, illetve féltestvéreket egymással párosítjuk.

Szoros rokontenyésztéskor a 3. és 4. rokonsági fokban lévő egyedeket párosítjuk (ilyen az unokatestvérek párosítása).

Mérsékelt rokontenyésztés ha az 5. és 6. rokoni fokban lévő egyedeket párosítjuk.

A beltenyésztéssel azt a célt kívánjuk elérni, hogy a rokonságban lévő állatok kiváló tulajdonságait az utódokban egyöntetűen rögzítsük.

Sajnos, a rokontenyésztésnek lehetnek negatív hatásai is. Minden egyedben előfordul 3-4, ún. defektes gén is, amely a szervezet életképességét befolyásolja. Ezek a nemkívánatos gének - a rokoni párosítások révén - az utódokban, esetenként fokozott gyakorisággal kerülhetnek felszínre. Ez a jelenség az ún. beltenyésztéses leromlás előidézője. Mindezt úgy tapasztalhatjuk, hogy a szervezet elfinomodhat, a szaporodásbiológiai folyamatokban zavarok keletkezhetnek, súlyosabb esetekben torzképződmények keletkezhetnek. A beltenyésztés másik velejárója lehet, a rokontenyésztett állományok alkalmazkodóképességének csökkenése.

Csak kiváló genetikai felépítésű tenyészállománnyal szabad beltenyésztést folytatni.

A rokontenyésztés hatására, nem mindig jön létre leromlás.

Vérvonaltenyésztés (vonaltenyésztés)

Ennek az a lényege, hogy egy kiváló egyed tulajdonságainak rögzítése egy állomány keretében nagyobb jelentőséget kap, mint a rokontenyésztésben. Mivel egy apaállatnak sokkal több utóda lehet, mint az anyaállatnak, csaknem minden esetben hím egyed a vonalalapító. Ennek a kiváló tulajdonságokkal és kiemelkedő konstitúcióval (testi felépítés vagy alkat) rendelkező apaállatnak genetikai alapja révén kívánunk hozzá hasonló utódnemzedéket létrehozni. Ezt úgy valósítjuk meg, hogy a kiválasztott vonalalapítóval kialakított állomány vele minél szorosabb rokonságba kerüljön. Ezúton remélhető ugyanis, hogy leginkább hasonlítanak majd hozzá utódai.

A hatékony vonaltenyésztéshez a következő feltételek szükségesek:

• a vonalalapító apaállatot minél hosszabb ideig kell tenyésztésben tartani;
• a szigorú szelekció végett minél nagyobb egyedlétszámra van szükségünk;
• gondoskodni kell valamennyi egyed szakszerű táplálásáról és gondozásáról.

A vonaltenyésztés legfőbb célja kiemelkedő tenyészértékű apaállatok tenyésztése.

Folyt. köv.

                                                                                                                       Dworszky Beatrix

Felhasznált irodalom:

Állattenyésztés - Dr. Sófalvi Ferenc